Attól függetlenül, hogy lassan (de biztosan?) legördülnek a vállamról a problémák, még mindig nehéz itthon lenni. Nehéz a mami miatt, főleg. Nem tudom ki meddig bírja, én eddig se, mostmár meg pláne nem.
Mindenhol iskolakezdésről dumálnak, tele vannak a boltok reklámokkal róla, iskolaszerek stb. Ilyenkor mindig elfog a nosztalgia, hogy mennyire vártam az egyetemet, az első évem első szemesztere tele volt bulikkal és barátokkal, aztán már csak a barátok maradtak, de ők is szépen lassan mennek elfele..., lassan már barátok sem lesznek, vagyis majd lesznek, de újak. Nem tudom, én ragaszkodom a régiekhez. Szeretem őket, az összes gyarlóságukkal együtt.
Szerettem Oedipával a Kossuth utcán üldögélni, Bogival meg kávézókba járni, Oroszlánnal meg random összefutni és pékségben forrócsokizni. Szerettem a részeges éjjeleket, az elsőket Trükkössel meg a Slicés koccintóssal (rulz!). Akkor minden tökéletes volt.
Főleg, 2010. Az egy jó év volt. Akkor halhatatlanok voltunk.
