kihűlt a szoba, meg a lakás is kicsit, szombaton meg shoppingoltunk anyuval. Vettünk nekem 3 pár cipőt (!!!), mindegyik tök más, tetszenek, csak még lassan kell adagolni. Nem is értem, miért nem mutattuk meg őket apának, mert ha nem lesz a lábamon, akkor semmi értelme, hogy megvettük, ha meg rajta lesz, úgyis meg fogja látni. Nomindegy. Tény, hogy nem kell lobogtatni előtte. Amúgy meg milyen gáz, hogy bűntudatot ébreszt bennünk, hogy veszünk valamit? Jól esett és szépek is... Amúgy.
Tegnap, meg leginkább mióta nincs 45fok, azóta valahogy minden lazább, vagy nem is tudom milyenebb lett. Én nyugodtabb, bár még mindig nem tudom kialudni magam rendesen, de azt hiszem annak már nyista - csak 1x kellene éjfél ELŐTT lefeküdnöm, azt hiszem akkor menne. Azonban annyi a dolog, és a nap is csak 24 órából áll, a nagyrészét meg elbassza az ember lánya. Netezik, angolozik, ilyesmik. Rajzol. Zenét hallgat és vár a csodára. Ma éjjel elvileg jönnek a hullócsillagok, jó lenne látni egyet. A kívánság már megvan, de kb. mindig mást kívántam, hiába gondoltam át ezeket. Tudom, babona, meg hülyeség, de nekem igenis kell egy ilyen pszichológiai becsapás. Ma ettem is rendesen ebédet, meg mindenfélét, amit megkívántam, ezzelmost elbasztam a diétámat, amit tudatosan próbálom ráerőltetni magamra, de komolyan, érezhető a különbség a között, amikor mindenfélét összevisszazabálok, és mikor nem.
Amúgy Füles kérdezte, hogy miért vesztem össze vele, de nem jött rá. Mindig szenteskedik, és segíteni próbál, tanácsokkal ellátni, de ez rettentően idegesítő. Kérdezek, ha kell, ha nem kell, akkor csak meg kellene hallagtni, és nem ítélkezni a vonal másik végén (sokat sejtető sóhajtásokkal). Tudom, hogy ezt is felfújom, de komolyan? Miért kell mindig "jónak" lenni? Nem mintha mostanában jó lettem volna. Egyszerűen nem tudok a Mamival (és az állapotával mit kezdeni), mert szeretem, azaz szerettem, de nem akarom hallgatni, nem bírom látni, nem bírom ahogy kiabál és lehord mindenféle szirszarnak tök igazságtalanul. Pedig én szerettem, de ma már mi van? Tudom, hogy azért is pattog, hogy nem megyek át hozzá, és amikor meg igen, akkor meg azért olyan, amilyen, de... hát ez azért valahol elkezdődött. Mondjuk ott és akkor, amikor még nála voltam, és segíteni akartam, de nem hagyta. És utána se, és lehülyézett, és nemcsak velem, anyával is, mindenkivel. Egyre jobban fárasztott, én meg elvonultam aztán megtörtént a júliusi vírcsaft, és akkor meg is mondtam, hogy kimaxolta magát. És emiatt szarul érzem magam, de nem tudok mit csinálni. Szóval se így se úgy nem jó.
Semmi se, az az igazság. Nem látok el messzire, de annyira, hogy az orromig se.
Álmos vagyok és fáradt, még örülök a cipőknek, és remélem, meglesznek azok a hullócsillagok most este.
(és Hayley Williams & B.o.B. Airplanes-je megy tegnap óta a fejemben)
