Hát kb. eddig tartott a tegnapi pozitív hozzáállás meg minden. Ma még egész jó volt, egész addig, amíg fel nem hívtam Fülest, onnantól kezdve elbaszódott az egész hangulatom és vele a napom is. Felbosszantott rendesen. Mintha ő tudna mindent, de nem tud semmit se. Csak mondja. Neki is nehéz tudom, meg nehéz volt neki anno, de nem tudja milyen most. Milyen most így itt lenni, arról sincs senkinek fogalma se, hogy alapjáraton nekem mennyire elegem van mindenből. Persze egy rész igaza is van - talán ezért is bánt ennyire - de csak részben. Könnyű pofázni meg kioktatni, amikor neki mindene megvan, nem is értem miért irigy rám (vagy mi) még mindig. Pedig nekem szó szerint semmim sincsen - mostmár mindenem anyuéké. A telefon, a laptopom, a ruháim. Mind anya fizeti, tehát nem az enyém. Imádom a telóm, de rá se bírok nézni, kézbe fogni... nos, csak akkor van a kezemben már, ha muszáj. Csak azért félek, hogy el ne romoljon az én hibám miatt, mert akkor nem a sajátom menne tönkre, hanem az övéké. Ha meghalok azt anyára hagyom, illik a kezébe, amúgy. Szeretni is mindenki csak kötelességből szeret és/vagy tűr meg, nem értem, és valószínűleg sosem lesz olyan, aki tényleg szeretni fog. Neki ez is van, meg lakása, munkája, pénze is még akkor is, ha folyton panaszkodik miatta. Van élete, nekem meg mim van? Emlékeim arról, hogy kinn voltam Párizsban, de az is olyan régen volt, hogy nem is igaz talán...
Tegnap mentem az utcán, találkoztam egy kedves lánnyal a tetováló előtt, eszembe jutott, hogy mennyire szeretném ha nekem is meglenne... de gyáva féreg vagyok, még magamon se vagyok képes "segíteni". Ma azért kicsit összeszedtem a bátorságom, beszéltem Évával, de szerinte érezte, hogy nincs mit mondanom, meg nem történik semmi, jó meg pláne nem. Le is tettük hamar a telefont, csak pár szót váltottunk. Biztos nem ért meg engem, mondjuk senki se.
Gyáva vagyok, pedig tudom, hogy könnyítenem kellene a világomon. Tudok egy módszert. Csak ez maradt, én úgy érzem.
Éjjel képtelen vagyok aludni, és reggel hullafáradtan ébredek. Nem jó ez így. Nem akarok felébredni, csak akkor, ha érdemes végre elhagyni az ágyat, de nem nagyon látok erre okot. Egyenlőre hajt az, hogy olvasok, és az, hogy próbálom magammal elhitetni, hogy jó lesz minden. De eddig nem nagyon hozta meg a kitartásom a gyümölcsét.
